Szerelmesvers

Ahogy a platánok marka
megfogja az eget,
ahogy a kémények füstje
kapja el a szelet,
ahogy az égő bíbor Nap
felhág a hajnalra,
csókjaim szétszórom
gesztenye hajadra.

Ahogy esti kondenzcsíkok
rózsaszínre válnak,
ahogy izzadt hajnalokon
vége van a bálnak,
ahogy megroppan fagygerinc
végén kemény télnek,
becéző beszédek
tehozzád beszélnek.

S merthogy kicsi Szaffi lányunk
bal hüvelykjét szopja,
s mert az életet a világ
a vén Naptól kapja,
s mert véletlenül te és én
a Földön létezünk,
ez törvény: párunkat
szeretni élhetünk.

Mi

Én, apámnak képe,
anyámnak szemfénye,
magamnak mindene
már régen nem vagyok.

Te vagy jobbik énem,
végem érted félem.
Nyugalom-tengerben
révben csillag ragyog.

Ő mi ketten vagyunk,
érte csattan szavunk.
Míg a Földön lakunk,
lelkünk nem jár gyalog.

Ti

Elcsépelt, ócska vicc,
röhejes, olcsó spicc,
féllábú gátfutó,
télvégi nyárutó,
Afrika hóbaglya,
névszótő tárgyragja
voltam nélkületek.

Most a világ kerek,
Nap szántja az eget,
Föld felkel a Holdon,
bőgő neve gordon,
magasra törnek fák,
megnőnek a babák,
a rend helyre billent.
Ha magányra jutnék,
világból kifutnék,
nem lehetnék soha
névszótő tárgyragja.
S rend többé nem volna,
A remény meghalna.

Szeretlek titeket.

Téli felhők

Mélyen járó felhők,
nyirkos, csillogó szántás.
Ázott facsontvázak
őrzik már a kilátást.

De lelkem fenn kering,
föntről nézi a felhőt,
megkuszálja hajad,
gesztenyeszínű szellőt.

Aki vagy

Ajkad bíbor babér,
bogárszem barna bársony,
bőröd márvány telér,
ízed csiklandó tárkony.
Enyém kezed már rég,
fürtömet fodró ujjad.
Szemem mély nyári ég,
mosolygó hajnal ajkad.
Veled vagyok való,
előtted csak léteztem,
s leszek örökhagyó,
ha pályám elvégeztem.

Két pillanat

Ülünk kéz-a-kézben csendesen,
csak egy rozzant busz ráz, kedvesem.
Télesti sötétben eldugva
lebeg a ködben egy főutca.
- o -
Hallgatva csendedet hallgatok.
Teredben látnak a csillagok.
Súrlódó auránk sistereg.
Egyesül bennünk egy kisgyerek.

Szerelmes

szeretek élni
élni szeretlek
élet szeretni
élet szeretlek

szeretlek élek
szeretek élni
szeretni éllek
élek szeretni

Július

Emlékszel, nem volt szép idő,
csónakunk csorgott a vízen.
Hajnal, harmatban lebegő -
egyedül voltunk egészen.

Elbújt s elbújt a Nap megint,
árnnyal s árnyalattal játszott,
a fodros folyóvízen kint
tünde tükre meg-meglátszott.

És benn a szívünk már súgta
jókedvünk delén, hogy értünk
ritmusát új élet búgja.

És sodródtunk a vízen lágyan,
te és én és ő - mi hárman.
S a Tisza már kacagni tűnt.

Várlak

Felhők közt repülő száll,
esőszú kavicson perceg.
Vonatfütty, csengőszó, sínpár.
Kopasz fák számolnak percet.

Rád várok, nyugalmas délben,
hoz kedvesem, kopott vagon.
Rezzen az alvó időben,
s megáll a dermedt vasnyomon.

Jössz s jön veled az élet,
viszlek, míg kérdezem napod.
Elmúlik, csak attól félek,
s nem leszek többé csillagod.

A lámpák fényét...

A lámpák fényét megszűrte a függöny,
a könnyű eső az ablak előtt.
Az éji derűben fehéren csillog
szép fogad elnyílt ajkaid között.

Az vagyok, akinek látsz,
íriszed tükrében fénylek.
Rám nézel s téged találsz,
szerelmed ölel, hát élek.

A lámpák fényét megszűrte a függöny,
rád borulok csendben és lélegzem.
Az éji derűben szerelmem sajog.
Érzem, amíg szeretsz, hát élvezem.

Hunyd le a szemem

Zúgnak a fák, a szél zenél.
Szobám tiszta, idegen,
tűzhelyem benne bennem él.
Hunyd le a szemem,
hunyd le a szemem!

Elringat a szél s az erdő,
kövön robbanó hullám.
Álomba köt az arany kő.
Hunyd le a szemem, Csillám,
hunyd le a szemem!

Hozzád repít nemes smaragd,
éjben derengő villám.
Lelkem nyergébe add magad,
s hunyd le a szemem, Csillám,
hunyd le a szemem...

Csendben jöttem

Csendben jöttem, csukott szemmel.
Sírtam békésen, nyugtatón.
Csendben jöttem, mint árnyékom,
mely megpihent az arcodon.

Csendben jöttem, nyitott szemmel,
évek óta nem sírtam már.
Csendben jöttem, mint hófelhő,
mely alatt már kopár a táj.

Csendben jöttem s csendben múlok,
mint langy eső az ablakon.
S csendben zsibbad majd emlékem,
mint csókom hege ajkadon.

Rám nézel

Rád nézek s csak nézek rád.
Játszik velem egy gondolat.
Nagyon édes, nagyon vén
s már érzékeimben dagad.

Duzzad rezzenő bimbó,
kis fejét fordítja fényre,
simuló vásznon rajzol
mosolygó esélyt a kéjre.

Szívet formáz a combod,
ágyékod hívó mező.
Ajkam inná harmatát
s suttogná szélnek: Ez Ő!

Rám nézel s csak nézel rám,
játszik velem a bódulat.
Elmerülök medredben
s megcsókolom a nyakad.

Vers*

- Szeretlek, mint a napot az égen,
mint az eget szikrázó nyárestéken.
- Pusztítsatok csak engem magamat,
s hagyjátok nőni megfogant magomat!

- Szeretlek, mint az asztalon a sót,
elfolyó idő a feszülő rugót.
- Mért gondolod, hogy a fasoron túl,
másik parton más világ, a rend az úr?

- Szeretlek, mint az este a tüzet,
májusi szellő a megindult füzet.
- Mért mennék mégis, ha jó itt nekem?
Tarts vissza bátran, hogyha jó volt velem!
- Szeretlek, mint a felhőt az égen,
a kopott keresztet sírdomb tövében.
- Hogy a határon túl mi vár, titok.
Remélem, majd oda boldogan jutok.

*az életről, a szerelemről

1999

Nem mentem el a koldusig:
piszkos volt, rongyos rokkant.
Megálltam a Duna felett félúton.
Turistabusz húzott át a hídon,
mely közömbösen remegtetett
nem látva köztünk különbséget,
legyek bár üde vagy roggyant.

A szendvicsember öreg, fáradt,
padon kókad táblái mögött.
Így is jó, mindegy, hogy ő mozog,
vagy körülötte a tömeg hömpölyög.
Hideg van, nem süt a nap
a főváros fölött,
ma délelőtt.
Ilyen az egész, ezek vagyunk:
rosszkedv, sűrű köd, csömör.
A Duna már csak piszkos, nagy,
s csak akkor tölt el lágy gyönyör,
ha majd újra mellettem vagy.

Eskü

Én,
hosszú útnak pora,
Tokaj arany bora,
apám hűtlen fia
fogadom:

Veletek maradok
míg élet az élet,
oldódnak rejtélyek
s végül velük halok.

Szeretlek. Szeretlek,
mint vágott fű szagát,
mint pékség illatát.
Ízeddel eltelek.
S szerelmedet,
ki bársony bogárszem,
ki szülted gyermekem,
ki részem egészen,
vállalom

Jó kívánság, este

Nem tudom, ki vagy, de legyen jó az ested:
legyen ott ő, aki megérinti tested
s elvisz a távolba, kéretlen elragad,
amint a szád tapint s a testére tapad.

Nem akarom

Nem akarom érezni, hiányzol,
nem akarom tudni, nem vagy mellettem,
ha mellemre bújsz hűvös reggelen,
rettenve nyüszít a nyüzsgő pokol.

És nem akarok álmodni veled,
álmaimat meg akarom élni.
Nem akarok soha attól félni,
három óra múlva felébredek.

Önző vagyok, hát előre megyek,
ahol vár ránk az örök mostoha.
Gyermekre száll megint búcsú sora,
akkor találkozom újra veled.

Hozzád fordulok

Hozzád fordulok:
szélhez a virág,
fényhez a világ,
fészkek alá az ág.

Hozzád fordulok:
engedj magadhoz,
ajkad visszahoz,
szerelmed feloldoz.

Hozzád fordulok:
nincs semmi másom,
nincs ingem máson,
nincsen hasonmásom.

Hozzád fordulok:
egyedül vagyok,
talán meghalok,
talán megmaradok.
Ha megmaradok,
amíg meghalok,
amíg én vagyok:
csak hozzád fordulok.

SMS

tudtalak
értettelek
megérdemeltelek

jó voltam
jobbá lettem
elnyerhettelek

szeretlek
sóhajlopva
megérintelek

érezlek
átkarollak
felhőre viszlek

hiányzol
helyettem is
csókold meg őket

Könnycsepp marokban

vigyázz rám hogy le ne essek
kavicson szét ne fröccsenjek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne szédüljek
nap tüzébe ne repüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne remegjek
sötétségtől ne rémüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha vihar szárnyán
felszürcsölne szörnyű sárkány
úgy vigyázz rám
vigyázz rám ha eresztenél
fakó múltba felejtenél
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha már nem vagyok
emlékedben szemem ragyog
úgy vigyázz rám

vigyázz rám mert amíg ragyog
vagyok ha már nem is vagyok
úgy vigyázz rám

úgy legyen

Szerelem

Szeretlek.
Bolond vagy.
Szeretlek, ha bolond vagy.
Akkor is, ha bolond vagyok?
Szeretlek, akkor is, ha bolond vagy.
Bolond vagy.
Szeretlek, akkor is, ha bolond vagyok.
Szeretlek.

Én bennem az élet

Én bennem az Isten
én bennem a Gonosz
van az aki intsen
és az aki oroz
felelek poklomért
és ha odajutok
ártatlan ördögért
csak imát mondhatok
ördögöm nem hibás
bár örömmel fogad
Istennel nem vitáz
és Istent sem tagad
csupán végrehajtja
amivel megbíztam
fejét mélyre hajtja
előttem jó uram
hogy mi sorsra jutok
élet alatt után
arra odahatok
délelőtt délután
s éjjelem se legyen
szeretetlen pogány
szeretlek szertelen
bánatrontó leány
s ha nászunk gyümölcse
karomban mosolyog
szegény ördög öccse
kihűlt poklon vacog.

Mindent!

valami puhát
valami szépet
valami jót
melegséget
ősszel napos padot
szél ellen árnyékot
csak maradhassak
amíg maradhatok

valaki jót
valaki szépet
simogatót
kedvességet
nyári hajló csókot
téli alkonyatot
csak szerethessek
amíg maradhatok

Úgy szeressen!

Úgy pihentessen,
mint első álom
születés után!
Úgy megsegítsen,
mint megnyugvásom
halál határán!
Fel úgy karoljon,
mikor elbukom,
arcom simítsa!
Sírni ne hagyjon,
könnyem ne hulljon,
nagyon ha fájna!
Át úgy öleljen,
el úgy eresszen,
természetesen,
mintha nem várna,
mintha nem látna
soha, sohasem.

Nagyszülők, unokák

Fogantam szerelemben,
apám fényt szóró,
születtem Debrecenben,
anyám szót szóló.

Fogadtál hő méhedben,
éj fodrú mély folyó,
megkínáltál éhemben,
landoló léghajó.

Egyesültek belőlünk,
csoda életcsíra.
Emlékeznek felőlünk,
nevetve és sírva.

Szerelem egy életen át

Szeretlek!
Szeretlek?
Szeretlek.

A tanítvány

Üdvözlöm, mester.
Üdvözlöm.
Azért osztottak önhöz, hogy kísérleti rendszerek tervezését, megalkotását, működtetését elsajátítsam. A képzés során valós rendszereket vizsgáltunk, melyeket ugyanannak a koncepciónak megfelelően hoztak létre, egymástól eltérő időpontokban, a Galaxis különböző pontjain. A koncepció szerint ikerbolygókat állítottak pályára egy-egy csillag átellenes oldalán, azonos keringési paraméterekkel. A bolygók felszínének megszilárdulása és kedvező összetételű légkörük kialakítása után azokon önnfentartó és önfejlesztő rendszereket honosítottak meg. Kontrollrendszerként az egyik bolygópárt korlátozottan önfejlesztő, de korlátlanul fejleszthető rendszerrel telepítették be. A vizsgált bolygópárokon a fizikokémiai, majd később a biológiai, legvégül a szociológiai folyamatok tükörszimmetrikusan folytak, folynak. A kontroll rendszerben előre meghatározott intervallumokban intellektuális valamint materiális változtatásokat eszközöltek, szintén tükörszimmetrikusan.
Elég. Miért szükséges a kísérleti rendszerek térben és időben való elkülönítése?
A kísérlet megfogalmazott célja elérésének érdekében szigorúan meg kellett akadályozni, hogy a kísérleti rendszerek egymásról tudomást szerezzenek. Az egyes kísérleti rendszerek egymással való kölcsönhatása meghamisítaná a végeredményt, abból megbízható következtetés nem volna levonható. A kísérletsorozat elején úgy gondolták, hogy új rendszert csak azután indítanak, miután az előző kísérlet befejeződött. Később, amikor már megfelelő gyakorlatra tettek szert a kísérleti rendszerek berendezésében, valamint az első megbízható matematikai értékeléseket követően, amelyek az egyes folyamatok időbeliségével foglalkoztak, megengedtek bizonyos átfedést az időben, de ekkor a térben a lehető legtávolabbi rendszereket kellett megvalósítani.
Hány kísérleti rendszerről van szó?
Kettő a nyolcadikon és egy.
Mi volt várható az egyes rendszerek vizsgálatakor?
A kísérlet tervezői három fázissal számoltak, amelyek időben exponenciálisan rövidülnek s a harmadik fázis így vagy úgy a kísérlet végéhez vezet. Az első fázis során a természeti evolúció megy végbe, az
ikervilágokon szimmetrikus térbeli és időbeli megoszlásban. A természeti evolúció célja intelligens biológiai rendszerek létrehozása. A második szakasz a szociológiai evolúcióé, amely során a biológiai rendszerek szociológiai komplexekké állnak össze s mentális képességeiket additívan alkalmazzák. A primitív társadalomból több köztes lépcsőn keresztül olyan bonyolult felépítésű csoportot hoznak létre, amely a természeti környezetét egyre behatóbban vizsgálja, beleértve természetesen a világűrt és annak tartalmát. Ennek során tudomást szereznek ikerbolygólyuk létezéséről. A harmadik fázisban az ikerrendszerüket vizsgálják, s ennek a szakasznak a végén fejeződik be a kísérlet az adott bolygópárt illetően.
Be lehet-e avatkozni a kísérleti rendszerbe?
Rendkívül szigorú feltételek mellett, dokumentáltan, a Kísérleti Szabályzat előírásai szerint abban az esetben szabad a rendszerbe beavatkozni, ha akár a természeti, akár a szociológiai evolúció félresiklik azzal fenyegetve, hogy a kívánt önfejlesztő rendszer nem jön létre vagy idő előtt megsemmisül. Mindegyikre volt példa. Vesztettek el kísérleti rendszert, mert nem tudták megakadályozni olyan élőlények elszaporodását és
fajaik megerősödését, amelyek intellektuális kapacitása kevés volt a második szakasz eléréséhez. Ezek kiszorították a potenciális jelölteket az evolúcióból. Következő alkalommal idejekorán beavatkoztak, az ikerbolygókra nagy erejű, de a rendszerek számára nem végzetes meteoritbecsapódást irányítva. Más esetekben azért vallottak kudarcot, mert a második fejlődési szakaszban az illető rendszerek elpusztították önmagukat helyi háborúk vagy a természeti környezet roncsolása útján. Későbbi hasonló esetekben idejekorán beavatkoztak, de ehhez sajnos helyszíni jelenlétre volt szükség. Így a rendszerek függetlensége némileg csorbult, amit a majdani értékeléskor figyelembe kell venni.
Térjünk vissza a menetrendre! Miért biztos benne, hogy a második fázisban felfedezik ikerbolygólyukat? Elnézést a primitív kérdésért, de tudja, hogy fel kell tennem.
Természetesen. Az ikerbolygók saját napjuk körül keringenek azonos pályaparaméterek szerint. Mivel a napjuk jóval nagyobb náluk, így lakóik számára az ikerégitest optikailag nem percipiálható. Ezért a második szakasz kezdeti nagyobb részében a primitív csillagászok csak az éjjeli égbolt
látható égitestjeivel foglalkoznak. Később a technika fejlődésével a csillagászati kutatások kiterjednek a nappali égbolt vizsgálatára is. Az idők során pontosan megismerik bolygórendszerük fizikai tulajdonságait, amelyek természetesen aszimmetrikusak. A következő lépésben felfedezik azokat a torzulásokat naprendszerük egyéb bolygóinak pályáján, amelyeket nem lehet mással magyarázni, csak a szimmetrikus ikerbolygó létével. Így hamarabb fognak tudni róla, minthogy meglátják. Ekkor lépnek a harmadik fázisba.
Mi történik ekkor?
A kísérlet tervezői szerint elsőrendű célként fogalmazódik meg az ikerbolygó vizsgálata.Ez természetesen kezdetben matematikai majd közvetlen csillagászati módszerekkel történik.
Felmerül-e az ikerbolygó meglátogatásának igénye?
Pontosan ez az a kérdés, amelyre az egész kísérletsorozat irányul. A logikus válasz a NEM. Ebben a fejlődési szakaszban ugyanis kutatóink szerint már elvárható, hogy a kísérlet alanyai bízzanak saját logikájukban és matematikájukban. A természetes világban az alapvető folyamatok az entrópia jegyében zajlanak. A rendezetlenségre való törekvés a fizikai valóságban
olyan alapelv, amely kizárja két egyforma rendszer létezését. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy éppen ezért nem találtunk magunkhoz fogható intelligenciát. Amenyiben mégis létezik olyan égitest, amelynek valószínűsége tart a nullához, akkor száz százalékos biztonsággal kell elfogadni a valószínűtlenség tökéletességét, azaz el kell fogadni, hogy az ikerbolygón az ikerlények az ikeridőben ikercselekvéseket hajtanak végre. Ezért nem kell őket meglátogatni, mivel saját maguk cselekedeteiből pontosan tudják, hogy mi történik az ikerbolygón.
És mik a tapasztalatok?
A kísérleti rendszerek egy részénél valóban ez történt, tudomásul vették a tényeket és nem törődtek tovább velük. A kísérlet végetért. Az esetek többségében felvették egymással a kapcsolatot. Esetenként voltak háborús villongások, de a szimmetricitás itt is érvényesült. Mivel hamar rájöttek, hogy a háború nem megnyerhető, itt is az egymás mellett élésre rendezkedtek be. Az esetek elenyésző, de mégis a legfontosabb hányadában azonban az ikerbolygók összefogtak. Egyesítve potenciáljaikat kétszeres sebességgel gyarmatosították naprendszerüket,
a szimmetricitás elvét mindig gondosan kihasználva. Amikor naprendszeren kívüli utazásokat is tervbe vettek, a kísérlet tervezői befejezték a kísérletet.
Miért?
Nem volt szabad megengedni, hogy a kísérlet ellenőrizhetetlenné váljon, elszabaduljon
Mi lett, mi lesz a többi kísérleti rendszerrel?
Mivel fennáll a veszélye a kísérlet elszabadulásának, minden kísérleti rendszert le kellett és le kell állítani.
Mi a helyzet a kontroll rendszerrel?
A kontroll rendszer a harmadik választ adta. Amikor a rendszert aktívan a megfelelő szintre fejlesztették, az ikerbolygók összefogtak, gyarmatosították a naprendszerüket és naprendszeren kívüli utazásokat terveztek
Mi lett a sorsuk?
A kísérletet aktívan befejezték.
Milyen következtetéseket von le a kísérletekből?
Adott esetben az egyetlen logikus lépés a harmadik válasz. Ez legalább lehetőséget kínál a kísérletből való szabadulásra. Ugyanakkor ez a lehetőség is tart a nullához, mivel fejlődésüket lépésről lépésre nyomon követték, s a kellő pillanatban, mivel a kísérlet
tervezőinek minden adat rendelkezésére állt, a kísérletet aktívan befejezték.
Mi lett volna az egyetlen esélyük?
Ha a fejlődés harmadik fázisát titokban teljesítették volna.
Hogyan?
Ha levonják a megfelelő következtetéseket, amelyek szerint egy külső, felsőbb hatalom közvetlen kontroll alatt tartja és egy bizonyos ponton megsemmisíti őket, előkészíthettek volna egy mentőakciót az ikerbolygóval közösen. Ha logikai alapon elfogadják az ikerbolygó tökéletes szimmetricitását tényként, tudva, hogy amit az egyik bolygó tesz, azt teszi a másik is, esélyük lett volna egy váratlan akcióra, s megszökhettek volna a kísérletből.
Úgy van. Mit gondol, volt értelme a kísérletnek?
A logika szépségén túlmenően semmi. Létrehoztak intelligens rendszereket, amelyek intelligens módon viselkedtek, majd megsemmisítették őket. Nem, nem volt semmi értelme. Szégyellem magam.
Jól van. Nagyon figyeljen! Elmondom a kísérlet lényegét. A kísérletet megelőző időben matematikusaink a Galaxis mozgásában olyan torzulásokat fedeztek fel, amelyek nem magyarázhatók mással, mint egy másik kultúra
létezése a Galaxis magja túloldalán tükörszimmetrikusan. Mivel ennek a valószínűsége tart a nullához, feltételeznünk kell egy magasabbrendű intelligencia szerepét a dologban.
Kik lehetnek vajon odaát?
Az ikertestvéreink, akik pontosan ezen a tárgyaláson vesznek részt a szimmetricitás elve szerint.
Nem, nem rájuk gondoltam, mert őket magunkon keresztül ismerjük. Azokra gondoltam ott fenn. Ők kik lehetnek?
Ezért indítottuk a kísérletet, ezért tanítottuk önt, ez lesz az ön feladata, az öné és társáé a galaxismag túloldalán! Lépjen ki az elmémből!

Ha lejár a kártyám

- Üdvözöljük az Adminisztrációs Hivatal Ügyfélszolgálatánál! Telefonja nyomógombjainak segítségével válassza ki a kívánt menüpontot! 1. gomb: személyi adatok, 2. gomb: anyakönyvi változások bejelentése, 3. gomb: társadalombiztosítási adatok, 4. gomb: közlekedésrendészet, 5. gomb: foglalkoztatási adatok, ideértve a vállalkozásokat is, 6. gomb: közművek, 7. gomb: egészségügyi adatbank, 8. gomb: szociális szolgáltatások, 9. gomb: banki információk, 0. gomb: politikai pártok, #1. gomb: lakcím, tartózkodási hely bejelentés, #2. gomb: közérdekű bejelentések, #3. gomb: ügyintéző kapcsolása
- Kettős kereszt hármas gomb – mormogta maga elé, miközben mutatóujjával keresgélte a kívánt gombokat.
- Ügyintézőnk jelenleg foglalt, kérjük türelmét. Tájékoztatjuk, hogy a beszélgetés rögzítésre kerül.
- Géphang, mindig ugyanaz – letette maga melle a hallgatót és kihangosította a készüléket. Hátradőlt karosszékében, hallgatta a készülékből kiszűrődő zenét. Klasszikus muzsika volt, meglehetősen jó minőségben. Eszébe jutottak gyermekkori emlékei, amikor szülei
telefonján hasonló dallamok még gyakorlatilag minden szépségüktől megfosztva, kizsigerelve, computerhangon szóltak. Fejét hátrahajtotta, szemét lecsukta…
- Halló, itt az Ön személyes ügyfélszolgálati asszisztense. Miben lehetek segítségére?
- Hogy? Izé…, halló? – nagy nehezen kiismerte magát, megtalálta a kagylót, de a röpke álomtól még kissé kábultan szólt bele. – Itt John Smith.
- Kérem a személyi azonosító kódját!
- Melyiket? – még mindig kissé bágyadt volt.
- A nyolcjegyűt!
- GI 651219
- Ön John Smith.
- Igen.
- Üdvözlöm Mr. Smith. Miben lehetek a segítségére? Egyúttal tájékoztatom, hogy személyi azonosító kártyájának érvényessége tegnap lejárt. Meghosszabbításáról önnek kell gondoskodnia. Ez alól nem ad felmentést előrehaladott életkora. Az állampolgárnak még százöt évesen is vannak kötelességei.
- Igen, kérem, éppen ezért keresem önöket. Legutóbb öt éve voltam hasonló helyzetben, de akkor a dédunokám segített. Azóta megszakadt vele a kapcsolatom s nem
találtam mást, aki segítségemre lehetne.
- Kérem, nagyon szívesen állunk rendelkezésére, ezért vagyunk. Önnek nem kell mást tennie, mint felkeresni az Adminisztrációs Hivatal honlapját, www.adminhiv.gov, az SZA 014-es formanyomtatványt on line kitölteni, validálni és egy keveset várni. Öt percen belül nyomtatója kiadja az új azonosító kártyáját. Örülünk, hogy segíthettünk!
- Kérem várjon!
- Igen? Miben állhatunk még segítségére?
- Nekem nincs számítógépem. Sohasem volt, egyszerűen nem tudtam vele megbarátkozni. Szívesebben tölteném ki kézzel a szükséges formanyomtatványt.
A vonal túlsó végéről csak az asszisztens lélegzése hallatszott.
- Halló, itt van még kérem? – kérdezte Smith.
- Igen. Ne haragudjon, de nem értettem. Hogyan kívánja kitölteni az űrlapot?
- Kézzel.
- De hát kézzel nem lehet írni. Hogyan akarja bevinni a karaktereket?
- Tollal.
- Várjon kérem, kis türelmet, megkérdezek valakit. Addig zenét fog hallani.
- Kérem – azzal ismét hátradőlt székében, behunyta aszemét és elszundított. Az ügyintéző ujjai szaporán ugráltak a klaviatúrán, egy-kettőre megteremtette a kívánt kapcsolatot.
- Szervusz, Chris! Figyelj ide, egy öreg analfabétával hozott össze a sorsom. Lejárt a személyije, de nem tud írni. Azt mondja, hogy kézzel-tollal majd csak elboldogul valahogy. Egyébként mi az a toll?
- Én nagyapámtól hallottam róla, egyszer mutatott is egyet. Régi írószerszám, még az analóg időkből. Akkoriban az űrlapok papíralapúak voltak, arra írták fel a szükséges adatokat tollal. Egyébként a toll hasonlít a pendrive-hoz, csak hosszabb. Amúgy hogyan gondolja az öreg?
- Nem tudom, szerintem fogalma sincs. Várj, megkérdezem! Halló, Mr. Smith? Ott van még?
- Mi? Ja, igen. Tessék!
- Hogyan gondolta a dolgot azzal a tollal?
- Úgy, hogy szívesen bemennék az irodájukba, kérnék egy űrlapot, kitölteném, aláírnám, kifizetném az illetéket és öt percen belül megkapnám az új kártyámat.
- Mr. Smith, nekünk nincsen irodánk. Az Adminisztrációs Hivatal a virtuális térben van elhelyezve.
Ide csak biteknek van bejárás, de még őket is ellenőrzik. Éppen ezért nincsenek papíralapú űrlapjaink sem, a tollával legfeljebb a monitorok képernyőjét karcolhatná meg. Az aláírás pedig azon egyszerű oknál fogva lehetetlen, hogy nem ismeri a klaviatúrát, nem tud írni. Egyébként az illetéket is on line kell leróni. A beszélgetésünkbe időközben bevontam egy munkatársamat, utólagos engedelmével, aki jelzi a monitoromon, hogy van egy ötlete, de még időre van szüksége. Ha nincs ellenére, szeretnék kérdezni valamit.
- Tessék csak.
- Mi volt a foglalkozása, mit dolgozott még aktív korában?
- Világ életemben könyvekkel bajlódtam, könyvtáros voltam. Tudja, mi az, hogy könyvtár?
- Persze, a merevlemezen található adatok, programok rendszere. De milyen munkája lehet egy könyvtárral kapcsolatban egy embernek?
- Nem, kérem, én klasszikus könyvtárakban dolgoztam, kisebbekben-nagyobbakban, népszerűekben, végül néptelenekben. Ezek valódi, hogy ön is megértse, analóg könyvgyűjtemények voltak. A merev lemezt polcok helyettesítették, a fájlokat a könyvek. A könyv papírból készült adathordozó volt, amelyen az esetek
egy részében valós, máskor fiktív tények kerültek rögzítésre. A fiktív tényeket neveztük versnek, novellának, regénynek.
- Ezeket ismerem, én is olvastam már regényt. Van egy jó portál, ahol a legkülönfélébb regényeket is el lehet olvasni.
- Na, meséljen, mit olvasott legutóbb?
- A Monte Cristo grófját.
- És? Tetszett? Nekem valaha az egyik kedvenc könyvem volt.
- Igen, csak kicsit hosszú volt, úgyhogy a szemem elfáradt a monitornézésben. De annyira izgalmas volt, hogy mind a húsz oldalt egyszerre elolvastam.
- Húsz oldalon? Nekem még három kötetben volt meg. Na mindegy.
- Meg olvastam még a Nyomorultakat is!
- Hány oldal?
- Tizennyolc.
- A Háború és békével nem találkozott?
- De, de akkor nem volt időm ötven oldalra, aztán elmaradt. Várjon csak, Mr. Smith, a kollégám jelzi, hogy megtalálta a megoldást. Egy pillanat… Igen, világos, menni fog. Találtunk egy jogcímet, ami alapján mentesül
az illeték alól. Az adatai megvannak nálam a számítógépben… Így jó lesz… Felkeresem az Adminisztrációs Hivatal honlapját, megvan. A kérdéses űrlap… letölve… kitöltve. Már csak a validálás hiányzik. Ha az is meglesz, akkor kinyomtatom a kártyáját és elviszem önnek személyesen, nem lakik olyan messze tőlem. Mr. Smith, ahhoz, hogy jóváhagyassuk a bevitt adatokat, be kell vinnem az ön aláírását. A digitális aláírás természetesen nem lenne gond, ha önnek lenne ilyen, de attól félek, hogy nincs. Igazam van?
- Igen. Mint mondtam…
- Tudom, tudom. Van azonban egy olyan aláírás, amit a computer begépelve is elfogad, bizonyos különleges esetekben, mint az öné is. Megengedi, hogy alkalmazzam?
- Meg, természetesen, nagyon kedves.
- Akkor, kedves Mr. Smith, este, munka után megkeresem és elviszem önnek az új kártyáját.
- Nagyon kedves, a viszontlátásra!
- A viszontlátásra!
John Smith letette a telefont, hátrahajtotta a fejét és elszenderedett. Az ügyintéző hölgy még begépelt egy-két hiányzó adatot, majd elért a validálási mezőhöz.
Ahogy megbeszélték, jól eső érzéssel begépelte John Smith aláírását: + + +.

Kedves Fiam!

Most, hogy felelős tisztségbe léptél, engedd meg, hogy útravalóul megosszam veled néhány gondolatomat. Tudom, hogy az utóbbi években meglehetősen távol kerültünk egymástól, már ami a kilométereket illeti, s éppen ezért nincs már meg közöttünk a napi kapcsolatok meghitt, bensőséges viszonya. Ugyanakkor az irdatlan távolság abban is megakadályozott bennünket, hogy a mindennapok malmai felőröljék azokat a szoros szálakat, amelyek még gyermekkorodból maradtak ránk. Édesanyád és én nagyon szeretünk, s tudjuk, te is nagyon szeretsz minket. Éppen ez az érzés sarkall arra a szokatlan tettre, hogy gondolataimat azon a módon osszam meg veled, amely akkor volt használatos, amikor még gyermekként térdemet átölelve felkacagtál rám. Megkerestem hát régi golyóstollamat, találtam még egy ív levélpapírt is. Borítékot már nem sikerült szereznem, úgyhogy a levelemet egyszerű telekinetikus kapszulába fogom csomagolni és a szokásos telepostai úton megkapod majd. Bár hetente beszélünk holofonon, így
egészségi állapotunkról tájékozott vagy, mégis úgy érzem, a levélírás ezen archaikus módjához hozzátartozik, hogy néhány szót ejtsek magunkról. Édesanyád jó egészségnek örvend, még így kilencven éves korában is, jó időben alig lehet bekergetni a kertből. Mindig újabb és újabb virágokat ültet, mediterrán fajtákat, amelyek most már nálunk is nagyon szépen fejlődnek. Jól tűrik a meleget és kevés vizet igényelnek. Magamról annyit, hogy ha így halad, akkor valószínűleg én leszek a valaha élt legidősebb férfiember a családban. Amikor visszavonultam a közügyektől, úgy tíz éve, magam sem gondoltam, hogy ennyire meg tudok lenni a világpolitikai nyüzsgés nélkül. Egyszerűen nem hiányzik. Azt hiszem, tényleg öreg lettem. Elüldögélek a kertben, a fák alatt, s elnézem anyádat, amint még mindig szálfaegyenes háttal babusgatja növénykéit. Amikor kezembe veszem finoman hűvös poharamat, meglevegőztetem, nap felé fordítom, megdöntögetem, szagolgatom vörösboromat, eszembe jutnak a régi idők: akkor még a levegő páratartalmától megizzadt a pohár hasa. De azért jó sorom van. Kívánom neked, hogy egyszer, ott, ahova mégy, neked is legyen hasonló kerted, asszonyod, borod.
Hatalmas büszkeséggel tölt el a tudat, hogy te lettél a vezető koordinátora a naprendszer gyarmatosításának előkészítésével foglalkozó ENSZ munkacsoportnak. Még tovább fokozza örömömet, hogy akkor kerültél ebbe e tisztségbe, amikor már én inaktív voltam, így senki sem vethet a szemedre semmit, ide a saját erődből jutottál el. Apád árnyéka az élet lemenő napsütésében már meglehetősen elhalványult, így lehetőséged van arra, hogy legjobb szándékaidat megvalósíthasd anélkül, hogy azzal vádolnának, apád köpenyéből bújtál ki.
S most már lassan rátérek arra, hogy miért is írom ezt a levelet. Olyan dolgokkal fogom kezdeni, amelyek minden kisiskolás számára magától értetődőek. Mégis le kell írnom ezeket az axiómákat ahhoz, hogy a tétel bizonyított legyen. Mert a következtetések nem maguktól értetődőek, nemhogy kisiskolások számára, de még olyan nagy formátumú gondolkodók számára sem, akiket azzal bíztak meg, hogy megszervezzék a naprendszer gyarmatosítását.
Egyedül vagyunk. Hosszú évek alatt fogalmazódott meg bennem a bizonyosság: minden arra irányuló kísérletünk, hogy földönkívüli intelligenciával találkozzunk, eleve kudarcra volt ítélve.
S ez nem technika kérdése. Nem azért nem találtunk soha egyetlen nyomot, egyetlen utalást sem extrateresztriális intelligencia létére, mert technikailag fejletlenek voltunk. Ennek egyedüli oka az a tény, hogy olyan értelem, amellyel fel tudnánk venni a kapcsolatot, eleve nem létezik. A világegyetem túl nagy a mi biológiánknak. Sem természetes, sem mesterséges érzékszerveinkkel nem tudjuk átfogni. A belátható környezetünk a mi világmindenségünk arányaihoz képest annyi csak, mint homokszem az egykori Szaharában. Más világmindenségekről beszélni ebben az összefüggésben nem kell, hiszen ez még meghaladja szellemi képességeink határait. Talán Istenről megfogalmazható az állítás, hogy nem véletlenül zárt minket a végtelenség börtönébe. A végtelenség egyébként relatív, csak a mi méreteinkhez és élettartamunkhoz képest definiálható, hiszen az ember, mint biológiai egyed, de még mint az emberiség megtestesítője is alapvetően korlátozott, azaz véges képességekkel rendelkezik. A végtelenség egyébként legalább egy tekintetben véges, és hogy erre rájöttünk, az maga kész csoda: véges az időben, annak is a kezdetén. De az ősrobbanás ténye sajnos nem sokat segít rajtunk,
részint a beláthatatlan időbeli távolság miatt, részint amiatt, hogy a lényegesebb másik végéről fogalmunk sincs. De akármi is legyen majd a végkifejlet, ahhoz az embernek már semmi köze sem lesz. A térbeli végtelen a statisztikusok szerint tele van a hozzánk hasonló kultúrákkal. Ezt egyébként hajlandó vagyok matematikailag elfogadni, ami azonban jottányit sem változtat azon meggyőződésemen, hogy egyedül vagyunk. A többi hozzánk hasonló kultúra azonos, vagy legalábbis nagyon hasonló korlátokkal van megverve (megáldva?), s itt most nem számíthat olyan apróság, ha az egyik faj mondjuk százötven földi évig él. A lényeg, a térbeli-időbeli távolság két azonos világegyetemben létezhető kultúra között akkora, hogy elszigeteltségük abszolút. Márpedig ha valamiről nem szerezhetünk tudomást soha, semmilyen módon, akkor az az emberi szellem számára nem létezik. Ez nyilvánvalóan vonatkozik azokra a civilizációkra is, amelyek rólunk soha semmilyen módon nem szerezhetnek tudomást. Maga a fénysebességgel való utazás, amelynek még a közelébe sem értünk, sem jelentené az izoláció áttörését, hiszen, ha hinni lehet Einsteinnek, olyan mértékű időbeli eltolódást okozna, amely az utazó és az otthon maradottak
újabb – ezúttal időbeli – elszigetelődéséhez vezetne.
Egyszóval egyedül vagyunk. Nem várható olyan külső hatalom, amelynek akár barátságos, akár ellenséges szándéka egységbe tömöríthetné az emberiséget. Ebből kizárólag csak egyetlen következtetés vezethető le: a Naprendszert nemzeti alapon fogják gyarmatosítani! Születhettek akármilyen szépen szóló nemzetközi egyezmények a XX-XXI. század folyamán a világűr nemzetköziségéről, ezeket az erősebb fél nem fogja tiszteletben tartani. A világtörténelem tele van megszegett szerződésekkel. A közelmúltból vegyük például Grönlandot. Mindaddig, amíg csak egy hatalmas hókupac volt, senki sem vitatta el Dániától. Aztán ahogy engedett a hideg s a jégsapka visszahúzódott a sarkpont néhány tíz kilométeres körzetébe, egyszerre felértékelődtek ásványi anyag készletei, elsősorban az urán és az arany. Szegény dánok azt hitték, megfogták az isten lábát, s miközben azzal vesződtek, hogy megvédjék országukat a jó tíz méterrel megemelkedett tengertől, Észak-Amerika egyszerűen rátette a kezét a Grönland helyén keletkezett szigetvilágra. Sokat még magyarázni sem kellett, lévén egyazon katonai szövetség tagjai és a szövetség keretein belül elosztották a szigeteket
és a belső tavakat. Abból, ami maradt, a dánok nem sok gátat építettek Koppenhága köré. Vagy nézzük az antarktiszi háborút. Egyesek szerint ez volt a harmadik világháború, mások szerint vihar egy pohár vízben, de én egyikkel sem értek egyet. Szerintem ez volt az utolsó földi gyarmati háború egy hanyatló és egy feltörekvő szuperhatalom között.
A világtörténelemben az emberiség hatalmi súlypontjai folyton-folyvást eltolódtak. Kezdetben, mindennek az elején Afrika játszotta a hatalmi központ szerepét évmilliókon át, majd a Földközi-tenger medencéje vált évezredekre az emberiség központjává. Később Európa uralkodott ezer évig. Észak-Amerikának kétszáz év jutott és még tartja magát, de a hatalmi súlypont tovább tolódott nyugatra és megérkezett keletre. Elsősorban biológiai potenciáljánál fogva, amelyet elsőrangúan aknázott ki, mára Kína vált az emberi tudás és hatalom központjává. Számára kissé korán olvadt el az antarktiszi jég, még nem volt abszolút fölényben, meg aztán nagyon messze is volt tőle földrajzilag. De a déli kontinens olyannyira gazdag nyersanyagforrásokban, mindenekelőtt, olajban, hogy a kínaiak nem várhattak tovább. Bejelentették igényüket a sarkvidék legértékesebb
területeire. Észak-Amerika sem nézte tétlenül az eseményeket, rögtön felvonult hajóhadával a stratégiailag fontos sarki partok mentén. Ezzel egy időben a konfrontálódó felek egymás anyaországát fenyegették tömegpusztító arzenáljukkal, ami sikeresen megakadályozta a konfliktus kiszélesedését. Ugyanakkor Észak-Amerika hosszú idő után először nem nyert meg egy katonai konfliktust, hanem a tárgyalóasztalnál engedni kényszerült a kínaiak követeléseinek. Így aztán a két egymásra acsarkodó nagyhatalom békejobbot nyújtott egymásnak s azzal tartják fogva azóta is a másikat.
Kedves Fiam! Vigyázz magadra, fel ne faljanak a farkasok! A senki földje, amennyiben felértékelődik, mindig a hatalmasok martaléka lesz, ez a történelem törvénye. Aki ellene száll harcba, elbukik, még jó, ha dicsőségesen. Ezt a folyamatot irányítani nem, csak befolyásolni lehet esetleg. Ez legyen a Te feladatod! Nyilvánvaló, hogy a Naprendszer meghódítása a földközeli szilárd felszínű bolygók betelepítésével kezdődik, s a gázóriásokra sohasem, vagy csak nagyon sokára kerül sor. Talán azok holdjai lehetnek még célpontok. Egy tényező játszhat kezedre, amelyből apai szívem reményt meríthet, s ez a távolság. A világűr meghódítása haditett lesz, akár
háborúval, akár anélkül történik. A csapatoknak pedig utánpótlás kell. Tekintettel arra, hogy az egyes bolygók, még a napközeliek is a földi technikához mérten irdatlan távolságban vannak egymástól, ráadásul ez a távolság pillanatról pillanatra változik, mivel a bolygók nem azonos fázisban keringenek, a folyamatos utánpótlás biztosítása gyakorlatilag lehetetlen. Bizonyára meghatározható egy olyan térelem,amelyen belül felállítható az utánpótlási űrbázisok hálója. Ez a rendszer rugalmas rácshoz hasonlóan abba az irányba tolódna el, amelyből a célbolygó a keringése során érkezik, így lehetőség nyílik az áruk kicserélésére. Mondanom se kell talán, hogy ez csak földközelben működik. Amikor a bolygók a nap túloldalán vannak, akkor a kolóniák a saját erejükre és szerencséjükre vannak hagyatva. Azon túl minden bolygónak ki kell építenie saját űrbázisrendszerét, amellyel a földihez tud kapcsolódni, ha eljön az ideje. Itt látom a Te mozgásteredet. Ha az utánpótlási űrbázisrácsot ENSZ tulajdonban sikerül megépítened, akkor kordában tudod tartani a perifériákon bekövetkező villongásokat. Hogy a nagyhatalmakat rá tudod-e venni arra, finanszírozzanak egy az ENSZ égisze alatt megvalósuló űrbázisprogramot,
erősen kérdéses számomra. Ha nem sikerül, a naprendszer meghódítása lényegesen lassabban és lényegesen több szenvedés árán valósul majd meg, a földön rekedt tömegek pedig munkájuk verejtékével űrháborúkat fognak finanszírozni.
Kedves Fiam! A mi napunk már lenyugvóban van, egyre sápadtabb a fénye, egyre hosszabb az árnyéka. Nemsokára lemegy és nem kel fel többet. Személyesen már nem fogunk találkozni, de tudnod kell, mindig büszke szeretettel gondolunk Rád. Vigyázz Magadra és vigyázz Ránk!
Isten veled!

Apád

Ui.: Arra azért kíváncsi lennék, mi történik, ha két táguló világegyetem találkozik?

Feltámadás

(V)égkifejlet.

Íróeszköz

Költőtoll.

Ami hat


Forgatókönny.

Akik korán falnak

Mohónők.

Kamaszszerelem

Szünetmentes álomforrás.

Első éjszaka

Szüzet szüntess!

Féltés (átokszonett)

Mint visszhang elhagyott folyosón
egyedül bolyongj sokaság között,
vérgyöngyök üssenek homlokon,
szoruljon szíved csontrácsok mögött.
S a süket csöndben sóhajod
lebegjen moccanatlan és bénán.
Horgonyát veszítse, ó, hajód,
rabolja messze jégtábla némán.
Ha pihennél, akkor mozgasson,
ha szólalnál, szakadjon hát beléd.
Ránéznél, ne pillantson feléd,
ha elmennél, életben megtartson.
Szerelem helyett magányt arat,
ki elvonva magát magára hagy.

Kétség és remény

Villámok fénye simogat
s ijeszt sötétlő határon.
Könnyel gyógyuló halálom:
múltad fájdalmat tartogat.

Szerelmem szentélye tested.
Ha bimbónk az égig felnő
s virágját árnyalja felhő,
szirmait szélnek ereszted.

Csókokat hintene a száj
remény arcára örömmel.
Gyönge foggal és körömmel
küzdünk értünk, akárhogy fáj.

Tímeának és Viktornak II.

Házasulandó lelkünk üdvözöl ekként, Vendég:
Jöttödet, ím, köszönendő, vidd e nedűt, legyen emlék!

A hírnév titka


Nimbuszkulcs.

Tökszúrás


Herekiri.

Tündérreptetés

Kedves, egyszer még, az ifjúságért
eregessünk tündért!
Arcunk simuljon szerelmes szélhez!
Kezem érdes… Kérdezz!
Kérdezd, hogy mi lesz, ha jön a hó,
ha vakul a fakó
fáradt szem! Te vagy az egyetlen,
akivel kettesben
egyek vagyunk. Halkan hulló szavunk
megérint, nem megunt.
Drágább és drágább, mert fogy a jövő,
a még zöld őszelő.
Amíg zöld, öleld földön elfekvő
lelkemet, s mondd: ez ő,
még mindig ő! Még mindig én… Rejtély…
Páncélom tojáshéj.
Mint volt egyszer rég, egy új tavaszért
eregessünk tündért!

Hiába

Hitemet tudatlan hiszem,
tudásom hitetlen tudom,
szívemet szívtelen viszem
vásárra, s ha megy hát adom.
Önként senkinek nem teszem
lábához, ki nem szolgáltatom.
Adom s árán szerelmed veszem.
Ha nem adod, nem járok vízen,
a holtat fel nem támasztom,
s hiába lógok kereszten,
nem támadok fel harmadnapon.
Számod hiába csengetem,
perzseli fülem a telefon:
„A kívánt szám elérhetetlen.”
Csak cseng a kapcsolat-szkeleton.

Könnyed vagyok

Könnyed vagyok, lányléptű sóhaj,
fojtó nyarak súlyos illata...
Emel s leejt elejtett szava.
Oly nehéz, mint az árvalányhaj,
úgy zuhan, mint a nyárpihe,
nem emlékeztet semmire...
(de int a göndör szőke ó-haj).
Szélfújt hó, elfulladt hang,
nem cseng, rekedt visszharang...
Könnyed vagyok szemedben, ó-jaj.

Szegénységi bizonyítvány

Hátránypapír.

Szervusz, Apa!

Ma újra itt voltál velem,
kezedben eltűnt újszülött kezem.
Szép voltál, ifjú, ép egész.
De féltem, álmodom s újra elmész.
Eljöttél élő valódban,
boldog voltam, hogy itt vagy valóban,
hogy nem vagy már, csak rossz álom.
Végre ébren, apám ott találom!
Álmomban valót álmodtam,
bár életet éreztem karodban,
hajnal szeme sötétre nyílt…
Itt most a valóság szele sikít.
Lenne fészkem erős kezed!
Szeretnék újra álmodni veled…

Esztelen hősiesség

Halálmagvető botorság

Esztelen hősiesség

Halálmagvető botorság

XIII. Migrén

Azon tűnődöm én, tűre tűzött űzött,
magamba fordulva orvul, ha
bökött szemmel nem is látom,
érzem, amint a halálom
- dölyfe ledöfve ölve -
riadtan néz körbe, törve,
nem bírván lecsapni rám
- szilánkos aurám –,
riad s kiad.
Rozsdás tövis a koszorúm:
ölel s elöl
minden fényt és reményt,
amíg rémem a migrénem.

XII. Család

Szúrj meg véremért, döfd szívem s reméld!
Hintsd tele bibém magoddal!
Ha tompul élem át fagyos télen,
köszörülj, fenj meg magaddal!
S hajtok majd egyet, szép fiat neked,
daliást, szúróst, tövisest,
s másat is, lánykát, kis tüskés fruskát,
karcolja kérgem örömest!
Gyermekem, hegyezd körmöd és jegyezd:
Szúrni csak pontosan, szépen!
Szellemed élezd, végzeted végezd,
s élesen járhatsz az élen!

XI. Mindegy!

Mindegy! Mind egy már…
Nem számít csak szép legyen!
Páfrány illatú, habár
nem látom, csak képzelem.
Ő ez, lett, aki volt,
egyben a kezdet, egyben a vég.
Kigúnyolt és fölém hajolt:
Tiéd a föld és enyém a lég.
Bűvölhet világ színe, virága,
senkit se végy, semmit se tégy,
meg se moccanj sine viagra!

X. Elhagyott

Halott vadrózsa kúszik rád orvul,
nem látod, nem érzed, amíg el nem ér.
Elillant illata pillésen fordul
más felé, ő felé, hisz arra húz a szél.
Szagvak vagy, miért az álarc?

Kóró rózsa száraz, holt fegyvere
ha bőrödbe akad, serked a vér.
Szívedbe szúr, azért, hogy elvegye,
ami belőle még vissza-vissza tér.
Vesztettél, minek az álharc?