Nagy örömmel vettem részt a 94. Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Rádió szerzőjeként egy kis kvaterkázáson, szerzőtársakkal való csevegésen.
Szeretettel ajánlom figyelmükbe a kiadó válogatáskötetét, amelyben másokéi mellett az én verseim is szerepelnek. Megrendelhető a Líránál.
Tóth Pitya István Ártatlanság félelme c kiállításának megnyitójára
Tóth Pitya István a Hegkői művésztelep rendszeres részvevője. Vegyes technikával alkot, amelyben nagyon fontos, de legtöbbször csak alig, egészen közel hajolva látható szerepet játszik a ceruza. Alkotásai teljes mértékben, az utolsó vonásig kezének, ujjainak munkája. Vonalvezetése szilárd, ízlése biztos. Képei, még a leginkább non-figuratívak is, drámaiak a szó eredeti jelentésében: vannak komikus, groteszk és vannak tragikummal terhes képek, de valamennyin ott van a feszültség. A feszültség a felismerhető alakok kompozíciójában, vagy a történések várható koreográfiájában, a feszültség, amelyre az olykor váratlan címek is rásegítenek. De ha nem a téma, akkor a forma feszültsége ragadja meg a figyelmet, például a nem négyzet alakú négyzet esetében.
Pityáról nem tudunk meg sokat a képeit nézve: nem derül ki belőlük számunkra, hogy 1960-ban született Budapesten, hogy kisképzőt majd az Iparművészeti főiskolát, a mai MOME elődjét tisztelte meg tanulmányaival, hogy volt művészeti szakközépiskolai tagozatvezető, hogy divatiskolákban tanít. Nem tudjuk meg, hogy számtalan önálló és csoportos tárlata volt, hogy hazai és külföldi művésztelepek rendszeres meghívottja, kiállítások többszörös díjazottja. Nem tudunk meg semmit arról, hogy hol és miként él. De kiderül számunkra egy s más a világról, illetve arról, ahogy a világot Pitya látja. „Lejön” a képeiről az együttérzés, a félelem a képben kódolt végzetes eseményeket illetően, lásd az Ártatlanság félelme vagy az Első áldozó című képeket. Látjuk képességét irodalmi alkotások inspirálta, azoknak untermanként aláálló képek alkotására. Az Új világ horizontja és a Héjanász egyszerre a versek képi megjelenései és önálló alkotások. Nem pusztán illusztrációk, hanem önmagunkban is érvényes alkotások, amelyek felkeltik és fogva tartják az érdeklődést. Pitya előszeretettel nyúl olyan populáris témákhoz, mint az alien vagy a kis kacsa, amelyek önmaguk definíciói. Ő viszont hozzátesz valami eredeti pityait, ami kiragadja ezeket az ős kontextusból és új megvilágításba helyezi őket. A Vénuszok völgyében pletykálkodó alien asszonyok talán éppen férjüket várják visszatérni a vadászatból és arról beszélnek, hogy a homosapi pörköltnek vagy rántva a finomabb.
Zárásként pedig legyen egy kis verses tárlatvezetés!
IX. Angyalfa
„Hát te meg ki fia-bodza vagy?”
„Tartsd a szád, elhallgass, vén tuskó!”
„Csak valami magonc magyalfa.”
„Szemem csak bámul, agyam kihagy!”
Apátlan-anyátlan kis lurkó…
Földből nőtt, földre szállt magvacska.”
„Elviszi ezt is az első fagy.”
„Paplant húz reá az első hó.
Üdvösségünk lesz, hisz angyalfa!”
XVI. Kis kacsa
Kis kacsa fürdött fekete tóba´,
fekete tóba´, halál vizére.
Vérhattyú-szellem fekete lába
vizét karcolva némán kísérte.
Anyjához menne messze országba
csókolni arcát, ölelni térdét.
Vérhattyú árnya suttog: „Hiába,
nem érsz időben, nincs semmi kétség.”
Kis kacsa fürdik fekete könnyben
anyjáról készülő arckép előtt.
„Két aranyalma fordul előttem...”
Szívébe vérhattyú szilánkot lőtt.
Kis kacsa elment messze országba,
messze királynak rőt színe elé.
Ott trónolt anyja, magas a sarka!
Szíve repes már, végre meglelé!
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
A Tornácosházban került sor a már hagyományosnak mondható adventi felolvasó estemre 2017-ben. Nagy-nagy köszönettel tartozom a Hospely családnak a meghívásért, szervezésért és vendéglátásért. Nagyon hálás vagyok a Közönségnek! Saját versek előadójaként különleges élmény átélni azt, amikor a hallgatóság felett elmélyül a csend, mert a vers éppen benyit a katarzis ajtaján és utána oldódik a feszültség. Egynéhány ilyen pillanat ezen az estén is köszöntött minket. Hála érte!
Idén ismét rendhagyó irodalomórán találkoztam a soproni Széchenyi Gimnázium tanulóival. A végzős hallgatóságnak ezúttal komolyabb témát választottam, még pedig a szonettkoszorút. A magyar irodalomban az első klasszikus szonettkoszorút József Attila írta, A kozmosz éneke címmel. Amikor felvezettem a művet, akkor döbbentem rá, hogy éppúgy tizennyolc éves volt a megírásakor, mint most a hallgatóság soraiban ülők... Ezek után szerénytelenségnek tűnhet, hogy az óra második felében saját Alpárisztáni szonettjeimet olvastam fel. Csak az menthet fel eme vád alól, hogy tisztességgel megdolgoztam velük.
Remélem, jövőre újra sor kerülhet a rendhagyó irodalomórára! Köszönet mindenkinek!
Idén a költészet napján visszatértem Petőházára. Nagy örömömre szépen megtelt a terem, olyannyira, hogy a hagyományos elöl-a-művész-hátul-a-közönség elképzelés nem működött. Nem maradt más hátra, mint beülni a hallgatóságba, ami telitalálatnak bizonyult. Valóban baráti körben hangzottak el a versek, a hangok, a tekintetek közvetlenül találkoztak, a visszajelzések spontán és azonnal érkeztek. Nagy tanulság, a jövőben keresni fogom ezt a lehetőséget és ha adódik, élek vele.
A felolvasásra most először elkísért egy független előadó, Papp Márk, széchenyista fiatalember, elkötelezett versmondó. Számomra, mint alkotó, nagyon érdekes volt az ő értelmezésében hallani a verseimet. Tényleg úgy van, hogy a művet módosítja a befogadó, azaz más verset olvas az olvasó, mint amit írt az ember.
Költői pályám egyik legjobban sikerült író-olvasó találkozója volt az, amelynek képanyagát a szervező Lévainé Soós Klára jóvoltából most közzé tudom tenni. Petőháza szépen felújított színháztermében szép számú közönség előtt beszélgettünk Klárával. Nagyon meghatódtam az óvodások, kisiskolások műsora láttán. Külön köszönet és elismerés az óvónőknek, akik az egyik versemet dolgozták fel körjátékká és - legnagyobb meglepetésemre - működött. A nyugdíjasklub tagjai is választottak egy-egy verset, előadták, majd beszélgettünk róluk. Az összes kép a http://www.fertopart.hu/galleryPopup.php?q=galeria/irodalmi_est_-_petohaza_-_2012.01.30./87952/#kep87952 alatt található.