Ma újra itt voltál velem,
kezedben eltűnt újszülött kezem.
Szép voltál, ifjú, ép egész.
De féltem, álmodom s újra elmész.
Eljöttél élő valódban,
boldog voltam, hogy itt vagy valóban,
hogy nem vagy már, csak rossz álom.
Végre ébren, apám ott találom!
Álmomban valót álmodtam,
bár életet éreztem karodban,
hajnal szeme sötétre nyílt…
Itt most a valóság szele sikít.
Lenne fészkem erős kezed!
Szeretnék újra álmodni veled…

Azon tűnődöm én, tűre tűzött űzött,
magamba fordulva orvul, ha
bökött szemmel nem is látom,
érzem, amint a halálom
- dölyfe ledöfve ölve -
riadtan néz körbe, törve,
nem bírván lecsapni rám
- szilánkos aurám –,
riad s kiad.
Rozsdás tövis a koszorúm:
ölel s elöl
minden fényt és reményt,
amíg rémem a migrénem.

Szúrj meg véremért, döfd szívem s reméld!
Hintsd tele bibém magoddal!
Ha tompul élem át fagyos télen,
köszörülj, fenj meg magaddal!
S hajtok majd egyet, szép fiat neked,
daliást, szúróst, tövisest,
s másat is, lánykát, kis tüskés fruskát,
karcolja kérgem örömest!
Gyermekem, hegyezd körmöd és jegyezd:
Szúrni csak pontosan, szépen!
Szellemed élezd, végzeted végezd,
s élesen járhatsz az élen!

Üdv, sötétség, régi társ,
beszédem van veled.
Egy kép, mint izzó nyárs
álmomban meglepett.
Agyamban megfogant, kisarjadt egy kacs,
irtanám, de makacs...
Marad a csend falán innen.

Nyugtalan álomban mentem
szűk utcák macskakövén,
sápadt lámpafényben,
gallérom felhajtva, én.
A látásom elvette egy villámló reklám,
hasadt éj borult rám,
s érte a csend falát itt benn.

A pőre fényben láttam
sok embert magányban,
kik nem szóltak, csak fecsegtek,
kik hallottak, s nem értettek,
de őt is, ki dalt írt, mit senki sem énekelt,
mert zavarni nem mert
belül a csend falain, lenn.

Ti vakok, hát nem látjátok,
mint a rák, úgy nő a csend rátok?
Halljátok szavam, mit mondhatok!
Fogjátok kezem, mit nyújthatok!
De szavaim, mint néma eső cseppjei, zuhantak.
Elnyelte őket csendpatak.

S az emberek térdelve imádták őt,
ők szülték a neon istennőt.
Egy jel villámlott riasztón,
Szó botlott el a másik szón,
amely mondta:
"A próféták szava a metrófalra írva
s blokkházak oldalán
suttog a csend falán."

(Simon and Garfunkel nyomán)